Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2016. március 9.

OCSB-döntő – Bajnokcsapat!

…skandálta a nagyszámú szurkoló, kezükben kereplőkkel. Bajnokcsapat! – ekkor felébredtem. Indulni kell, kezdődik a döntő, jó lenne egy szoros meccset játszani ma, az örök ellenfél GAMAX ellen. A szurkolók meg amúgy is csak a BBO-n követik majd a meccset. Azt hallottam, hogy egész ügyesek, valami Csepeli nevű figura és a társai kommentálnak szóban, jó lenne hallgatni – de sajnos ma nem lehet, minket fognak véleményezni.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. március 6.

Kupamustra – Magyar Kupa 5. játékhét

Megkezdődött az egyenes kiesés a Magyar Kupában. Bár egy vereség egyelőre nem jelent végleges kupabúcsút, hiszen idén teljes vigaszág áll rendelkezésre az egyszer botló csapatoknak, hogy visszaküzdjék magukat a Magyar Kupába. Aki kétszer kikap, a Pikk, vagy a Kőrt Kupában folytathatja majd.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. február 26.

Kupamustra – Magyar Kupa 4. játékhét

Véget értek a Magyar Kupa selejtezői, megvan a 32-es főtábla. A csoportokban hátrébb végzetteknek sem kell nagyon szomorkodniuk, őket várja a Káró és Treff Kupa! Nézzük, hogyan alakultak az utolsó hét meccsei, és sikerült-e eltalálnunk ezúttal is néhány meglepetést. Befejezzük a csapatok bemutatását is, így a teljes mezőnyt megismerhette a figyelmes olvasó, valamint néhány tipp ezúttal is elhangzik majd az első egyenes kieséses körre.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. február 19.

Kupamustra – Magyar Kupa-selejtezők 3. játékhét

Folytatódtak a csoportmeccsek, már alakul a csoportok végső sorrendje. Ezen a héten megpróbáljuk a befejeződő selejtezők végeredményét eltalálni, és persze visszatekintünk tippjeinkre. Folytatjuk a csapatok bemutatását is. Vágjunk bele!
Vikor Dániel
2016. február 18.

Az opcionális minorászkérdés – Vikor-szlemlicitek IV.

Az opcionális minorászkérdés (ORKC) nagyon hatékony konvenció, de igen önveszélyes, ha nem megfelelően kidolgozva játsszuk. A legfontosabb abban megegyezni a partnerrel, hogy melyik 4 minor licitünk ORKC, és melyik nem. Sok pár abban állapodik meg, hogy minden ilyen szituáció ORKC, de ez káoszhoz vezethet.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. február 12.

Kupamustra – Magyar Kupa-selejtezők 2. játékhét

Hát elkezdődött! Máris helyenként izgalmas, váratlan eredményekkel csaptunk teljes erővel bele a lecsóba. Említést teszünk az eddigi eredményekről, bemutatunk ezen a héten is jó pár (pár jó?) csapatot, valamint néhány szó esik a várható meglepetésekről is. Amúgy Gömb módra.
Vikor Dániel
2016. február 11.

A kulcslicitek – Vikor-szlemlicitek III.

A kulcslicitek célja a szlem felé menő licitsorozatokban színtalálkozás esetén a fedettség kilicitálása. Amikor van adu, az aduszínünk 3-as magassága felett kulcslicitek segítségével tisztázhatjuk, hogy minden külső színünk fedett-e.
Kuttner György, Négyesi György
2016. február 11.

A rendező: Magyarország I. – Bridzsvilágbajnokság, Budapest, 1937

Magyarország idén június 16–25. között csapat Európa-bajnokságot rendez a Groupama Arénában. A Bridzsélet történelmi rovata a közelgő világverseny kapcsán cikksorozatot indít korábbi jeles hazai rendezésű bridzseseményekről. A szerzők ez alkalommal nem az eredményekre, hanem az előkészületekre, a rendezés körülményeire fordítanak nagyobb figyelmet. Az első rész az 1937. június 13–20. között a pesti Vigadóban rendezett világbajnokságról szól.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. február 6.

Kupamustra – Magyar Kupa-selejtezők 1. játékhét

Végre itt a kupa! Már sokan várták, hogy újra csapatba tömörülve próbálkozzanak meg kedvenc játékunkkal, olyan lebonyolítás mellett, amelyben bárki szembetalálkozhat akár a legjobbakkal is. Számomra kezdőként ez mindig nagy élmény volt, és úgy tűnik, a mai fiatalok (és kevésbé fiatalok) is szeretnek náluk jobbakkal kártyázni. Idén kissé változik a lebonyolítás, bár nem újdonság egészen, eltér a tavalyitól. A csoportkör hasonlóan zajlik, tehát csoportok, ahol (6-)7 különböző erejű csapat játszik 16 leosztásos teljes körmérkőzést, majd a csoportok legjobb négye a Magyar, míg a többiek a Treff és Káró Kupáért folytathatják a negyedik héttől. Idén is GD (Gömb Dolgozó) és IT (Ifjú Tanonc) igyekszünk az esélyekről, csapatokról írni, illetve mindig pár szóban elemezzük az elmúlt hét eredményeit is.
Csepeli Miklós
2016. február 1.

A miniszter félrenéz – interjú Járai Zsigmonddal

Járai Zsigmondot mint minisztert, bankelnököt felesleges bemutatni az olvasónak. Egyéb beosztásait nem is sorolom, úgysem érnék a végére. A vele készült interjúból az is kiderül, hogy az alkotó emberben lehet játékos vér is. Zsiga, mert a mi köreinkben – rangtól és beosztástól függetlenül – keresztnéven, sőt becenéven szólítjuk egymást, a közelmúltban helyettesként beült a versenyasztalhoz, ugyanis versenyjátékos partnerének egy társasági partiban feltűnt kiváló játéka. Életében először találkozott a screennel és a tálcán mozgó licitkártyával. Jól ment minden, csak egyszer jött zavarba, ugyanis az ellenfél licitjét a partnerének tulajdonította. A félrenézésnek sok bukás lett a vége, ámde kontra nélkül nem is lett túl rossz az eredmény.